2018. október 4-én az iskola alsó tagozatos tanulói és pedagógusai a Népmese Napja alkalmáról magyar óra keretében, játékos formában emlékeztek meg.
Két magyar népmese megtekintése után Benedek Elek életútjával ismerkedtek meg a tanulók, majd játékos, rövid vetélkedő következett. Az 1-2. és a 3-4. évfolyamos tanulók csapatokban oldották meg a feladatokat. Az 1-2. évfolyam A kismalac és a farkasok című magyar népmese eseményeit rendezték sorba, majd a helyes sorrend alapján újra elmesélték a történetet. Ezután egy kép közös kirakásával foglalatoskodtak. A 3-4. évfolyam először egy totó megoldásában jeleskedett, amely a népmesék jellegzetességeire és egyes népmesék jellemző mozzanataira irányították a figyelmet. Ezt követően A csillagszemű juhász című magyar népmeséhez tartozó feladatlapot oldották meg és a végén egy kirakó feladat várta őket. A rendhagyó magyar óra nagyon tetszett a gyerekeknek és mindenki remekül érezte magát!
Köszönjük Szabados Annamária, Kerényi Lászlóné, Gyulainé Tóth Kornélia és Lezsákné Podmaniczky Zsuzsanna tanító néniknek a program megszervezését!