A Lőkösházi Általános Iskola értesíti a tisztelt Szülőket, hogy
a leendő első osztályosok beiratkozásának időpontja:
2019. április 11-12. 8 órától – 19 óráig
A szülőket az 1. számú iskola épületben, Bódis Katalin iskolatitkár várja
Amit a szülőknek hozniuk kell:
- GYERMEK SZEMÉLYI IGAZOLVÁNYA (Ha nincs SZÜLETÉSI ANYAKÖNYVI KIVONATA)
- LAKCÍMET IGAZOLÓ OKIRAT (tartózkodási helyről is, ha van)
- NYILATKOZAT A KÖZÖS SZÜLŐI FELÜGYELETI JOG GYAKORLÁSÁRA VONATKOZÓAN (az iskolában kell mindkét szülőnek aláírnia)
- TAJ KÁRTYA
- AZ ISKOLÁBA SZÜKSÉGES FEJLETTSÉG ELÉRÉSÉT TANÚSÍTÓ IGAZOLÁS
- ÓVODAI SZAKVÉLEMÉNY (amit az óvodából kell kikérni)
- JÁRÁSI SZAKÉRTŐI BIZOTTSÁG VÉLEMÉNYE (sajátos nevelési igényű gyermekek esetében)
- KEDVEZMÉNYRE JOGOSÍTÓ OKIRATOK (Gyermekvédelmi támogatás határozata, MÁK-tól igazolás, ha nagycsaládos, orvosi igazolás a tartós betegségről).
- A DIÁKIGAZOLVÁNY KIÁLLÍTÁSÁHOZ ELŐZETESEN AZ OKMÁNYIRODÁBAN ELKÉSZÍTETT OKIRATOK (utólag is pótolható)
EZEN A NAPON MINDKÉT SZÜLŐ JELENLÉTE INDOKOLT!
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény XVIII. Fejezet előírásainak figyelembe vételével a szülőknek az e célra rendszeresített formanyomtatványon nyilatkozatot kell tenniük arról, hogy a szülői felügyeletet közösen gyakorolják-e. Amennyiben csak az egyik szülő illetve a gyermek részére kinevezett gyám gyakorolja a szülői felügyeleti jogokat szükséges bemutatni a szülők gyámhivatalban felvett nyilatkozatát illetve az erről készült Gyámhivatali határozatot vagy a másik szülő halotti anyakönyvi kivonatát, Bírósági ítélet alapján hozott határozatot!
Tisztelettel: az Iskolavezetés