Új, csoportosan használható játékelemmel, egy Polyballal gazdagodott a minap a lőkösházi általános iskola. Az udvaron az önkormányzat technikai dolgozói állították fel az eszközt. Balogh Istvánné intézményvezető elmondta, még éppen a koronavírus megjelenése előtt tartották meg a jótékonysági iskolai bált, ahol Szántó György elnök a Lőkösházi Román Nemzetiségi Önkormányzat nevében százezer forintot ajánlott fel az udvari játékpark bővítésére. Az iskolában tanítják a román nyelvet. Balogh Istvánné hozzátette, bár helyben oktatás még nincs, de az élet nem állt meg, és virágok, cserjék ültetésével – amiket a dolgozók ajánlottak fel – szépítették környezetüket. Szűcsné Gergely Györgyi polgármester hírportálunknak kiemelte, az összefogásnak szép példája volt korábban három fedett kiülő létesítése az iskola udvarán. A pénzt ezek beszerzésére a román mellett a helyi roma önkormányzat és a települési képviselők ajánlották fel. A polgármester kiemelte, az összefogás, a rászorulók segítése példaértékű a koronavírus-járvány idején is a községben. hozzátette, bár helyben oktatás még nincs, de az élet nem állt meg, és virágok, cserjék ültetésével – amiket a dolgozók ajánlottak fel – szépítették környezetüket.